Magyar Kártevőirtók Országos Szövetsége

Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 183., 203-as szoba

Levelezési cím: 1447 Budapest, Pf. 467.

Telefon/fax: +36-1-464-5241

E-mail: makosz__kukac__tlt.hu

Ügyfélfogadás: kedd, péntek: 9-13 óráig

Dr. Andrásfalvy A.: Új hangyakártevők megtelepedése és elszaporodása

Amióta, úgy véljük, jobban megismertük a természet bonyolult összefüggéseit, és ezeket azóta külön tudományág, az ökológia, keretében tanuljuk és kutatjuk, az a kifejezés, hogy kártevő, kissé idegenül hangzik. Az emberi önzés kifejezését látjuk benne. Szeretnénk magunkat visszaálmodni abba a világba, amelyben a Természet még szűz volt "eredeti állapotában", mikor az ember még nem "rontotta el". Szűzen és érintetlenül vett körül minket embereket, a világ leggyámoltalanabb, de legagyafúrtabb élőlényeit.

Hálából (!) tömegével irtottuk ki a Föld fajait, először derűs öntudatlansággal. De ma, élőlénytestvéreink egy részét kártevőnek bélyegezve már irtó hadjáratot vezetünk ellenük. Egyetlen mentségünk van: a megbillent ökológiai egyensúly újra-, illetve helyreállítására törekszünk. Az egyensúlyt, persze, mi bontottuk meg, és ezt tették az előttünk járó őseink és más, azóta már jórészt kipusztult fajok százai. Mi, vagyis ők, azok az emberek, akikkel ma már csak részben vállalunk közösséget, mert mi szélesebb értelemben véljük ismerni a Természetet. Most azonban azért gyűltünk össze, hogy megvédjük magunkat, ami azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a Halál szolgálatába állva öljünk és pusztítsunk.

Ellenségeink-e a hangyák? Ezt a kérdést azért vetem fel, mert a körültekintő hadvezér módszerével először tájékozódnunk kellene a szemben álló fél erejéről, szokásairól, haditervéről és az általa uralt terület viszonyairól. Sok olyan vitás kérdés van a világon, amelyet diplomáciai úton is el lehetne intézni, mielőtt vérben forgó szemmel nekirontunk a vélt ellenségnek. Miért haragszunk rá? Mert csiklandoz, mert belemászik a mézes ibrikbe, mert elüldözi a hozzá hasonlókat, rovarokat és más hangyákat. Ezek konkrét vádak, amelyek alól nincs mentség. Az érdemekről az ökológiai felfogású biológusok adhatnának számot, de őket ki kérdezi? Mindenesetre először ismerjük meg a hangyákat mielőtt ítélkezünk felettük!

A hangya mint társas rovar

A hangyák "társadalma", amely a darazsak és méhek, legközelebbi rokonaik egyes fajaihoz hasonlóan, talán közös, a hártyásszárnyúak gyökereiből indult ki. De hasonló más rendszertani egységekben is előfordul, köztük a termeszek rendjében, mint kizárólagos életforma. A "szociális rovarok" (Insects Sociaux) kutatói folyóiratban is képviseltetik magukat, más rovarokra is kiterjedően, például a sáskákról is jelentettek meg közleményt.

A társas rovarok élete éppen az emberi társadalommal való összehasonlítás lehetőségére alapozott analógia hatására vonzotta az érdeklődőket. Az ókortól kezdődően ismételten találkozhatunk irodalmi alkotásokkal, amelyben a hangyák is előfordulnak. Leginkább a szorgalom és a takarékosság jelképeként szerepelnek, de ezen a jogon akár a testvéri szeretet vagy a termékenység tekintetében is irigylésre méltóak lehetnek. A halált megvető bátorság és az ellenség könyörtelen kiirtása már kevésbé rokonszenves megnyilatkozásaik közé tartozik, bár ezek is "emberieknek" tűnhetnének. A társadalmi munkamegosztás és a "kasztok" elkülönülése már behatóbb ismerkedés után került nyilvánosságra. Érdekes a méhek vonatkozásában már régen ismert társadalmi élősködés, a "semmittevő herék" sorsa, de még inkább, az önálló és a "parazita" típusú családalapítás, valamint a rabszolgatartás emberi analógiái miatt. A hangyatársadalomban azonban még további analógiákra is utalhatunk. A nagy- és a kistermetű fajok között olyan együttélésre is fény derül, mint az ember és az egér között, azzal a különbséggel, hogy a kistermetűek ( tolvajhangyák ) a nagyok fiasítását is megdézsmálják. Aztán még hátra van a hangyavendégek hada, amelyek többnyire más rovar- és ízeltlábú rendek képviselői. Más kategória a fejőstehenekként látogatott és ápolt levéltetvek, illetve pajzstetvek esete. Haszonélvezői is vannak a hangyacsaládok bürokratikus tehetetlenségének, amennyiben lárváik táplálását és védelmét ruházzák át a hangyákra (bogarak és lepkék).

A hangyák "társadalma", ahogy az emberi analógiák alapján nevezzük, épp úgy, mint az ember esetében az "egyénhez" képest, új minőségi dimenziót jelent. A legtöbb hangya, az emberhez hasonlóan, "mindenevő", a táplálék megszerzésében rendkívül széles határok között változó stratégiákat fejlesztett ki. Az ökoszisztémákban, a trópusi esőerdőtől kezdve a szinte lakatlan homoksivatagokig, az esetek többségében a hangyák képviselik a legnagyobb biomasszát, és bizonyos testméreten felül, egyúttal az egyedszámot is, amit egyértelműen az alkalmazkodási stratégiák rugalmasságával tudnak elérni.

Az emberi és a hangya-társadalom találkozása

Az evolúció két, egymástól függetlenül létrejött sikeres társadalma állandó terjeszkedése közben minduntalan találkozik egymással és összeméri erejét. A harc lecsapódásait a fölényét mindenben hangoztató ember digitalizálja — hogy modern kifejezést használjak — és "betolakodónak" nevezi ellenfelét. Nos, hogyan fogalmazódnak meg az ember panaszai? Nyilván félti a hegemóniáját. Felmerül a kérdés, mi teszi a hangyák számára vonzóvá az emberi lakást?

  • tápanyagforrás: legtöbbször méz vagy cukor, édesség, de előfordul zsír, és ritkábban nyers vagy főtt hús,
  • nedvesség, amelyre a fészekben elsősorban a fiasításnak van szüksége,
  • vonulási útvonal,
  • állandó jelenlét, padlón, asztalon, falakon.

 

A hangyákkal kapcsolatos panaszok okát néhány keresztkérdéssel ki lehet deríteni és mindjárt orvosolni:

  • az édességeket ellepő hangyákat az edények lezárásával ki lehet zárni, az étkezés helyét ki lehet takarítani. A cukorra éhes hangyák rendkívül mozgékonyak, rendszerint a ház mellett, a kertben fészkelnek, ahonnan az emeletre is fel tudnak jutni, többnyire a Lasius nemzetség tagjai ( L. emarginatus ).
  • zsírra, szalonnára járó gyepihangyák ( Tetramorium caespitum ) rövid lábúak, a hatókörük szűk, még az asztal lábára is nehezen tudnak felmászni, ezért a fészkük a közelben van, emeleti lakásban minden bizonnyal valahol a vízcsap vagy a lefolyó közelében.
  • ha húson is tetten érjük a hangyákat, az igazán masszív jelenlétük jele. Ugyancsak mozgékonyabb, Lasius fajok jöhetnek számításba, tőlünk délebbre más fajok is megjelenhetnek. Róma közelében a földszintes szállásom szekrényében három nap alatt lyukat rágtak a nylon szatyromon, ahol az elemózsiát tartottam, a Pheidole nagyfejű munkásai.

 

Nedvesség a fiasításhoz kell, tehát a hangyafészek működésének feltétele. Földszintes lakásokba a kertben fészkelő hangyák behatolására lehet számítani, de az emeleten a nedvesedést meg lehet szűntetni.

Átvonulási útvonal gyakran vezet a lakáson keresztül, különösen a nászrepülés idején válthat ki pánikot a "szárnyas hangyák" tömeges megjelenése. Ez évenként többnyire csak egyszer fenyeget, június végén vagy júliusban alkonyat táján, amikor a Lasius emarginatus faj megjelenése várható. Megoldás: az ablakot ki kell tárni és a villanyvilágítást lekapcsolni. A "násznép" egy órán belül a sötétség beálltakor eloszlik.

Az állandó jelenlét tipikus jele a szuper-kolóniának, amely diffúz módon elfoglal minden alkalmas (nedves, télen enyhén temperált) helyet.

A hangyatársadalom szerkezete és létrejötte

A hangyatársadalom evolúciójának évmilliós múltja van. Az egyes fajok többé-kevésbé más ökológiai feltételrendszerhez szabták biológiai normáikat, ami nem is jut mindjárt kifejezésre a rendszerezők által számon tartott külső bélyegekben. Hatezernél több fajuk száma is egyre gyarapodik, mert az alaktani különbségek némelykor alig ismerhetők fel, de az egyformának látszó "rejtett" fajok meghatározott élőhelyhez való alkalmazkodás változatát jelentik. Mindmáig nincs rá bizonyítékunk, hogy az átmenetinek hitt formák a feltételezett, egymástól megkülönböztethető fajok keresztezéséből származtak-e. A legmodernebb, DNS-vizsgálatok alapján már annyit tudhatunk, hogy a fajon belül is vannak kimutatható különbségek. A rejtett fajok is "feltárhatók" a modern természettudomány módszereivel. Éppen egy ilyen eset kapcsán állok itt én is.

Mielőtt a hangyacsalád-hangyaállam ontogenezisét, tehát születésének és fejlődésének főbb típusait leírnám, vessünk pillantást a rovarcsalád evolúciós előzményeire.

A fullánkos hártyásszárnyúak ősi formáiból kiindulva feltételezzük, hogy a magányos darazsakhoz és méhekhez hasonlóan, az utódokról való gondoskodás kezdetleges formáival kezdődött az evolúciós sor. Miután meghatározott táplálékforráshoz, például gazdanövényfajhoz való kötődés helyett talán a vadászat vagy a gyűjtögetés (pl. virágpor, nektár) eredményét a faj szaporodásának letéteményese, a megtermékenyített nőstény, meg akarja osztani az utódaival. Ez az első lépés . Ennek a modelljét tapasztaljuk a kaparódarazsak és a magányos méhek esetében. Az anya tehát ellátja utódait, amelyektől mint tojásoktól vesz búcsút, és befejezi pályafutását. Ha az utódok kikelnek a tojásból, és az anya még él, sőt táplálásukhoz tevőlegesen hozzájárul és megéri teljes, imágóvá való kifejődésüket, létrejött a kétnemzedékes család, ami az evolúció második lépéseként értékelhető. Ez a két nemzedék, az anyahangya és utódai, több évig (5-10…30 évig) együtt marad, amíg az anyahangya él, akinek a termékenysége mesés dimenziókat ér el. A munkás-utódok élettartama rövidebb, de mindent összevéve az egy anyától származó családban egyszerre együttélők létszáma elérheti a többször tízezres létszámot.

Ha a létrejött családban az utódok között felismerhető működésbeli és alaktani különbségek alakulnak ki, ami nemcsak a nemek eleve fennálló elkülönülésében, hanem a — hártyásszárnyúak esetében kizárólag nőivarú egyedek — szaporodásban betöltött szerepében is megnyilvánul (párosodás, tojásrakás, ivadékgondozás, táplálékszerzés, élőhely-építés, őrző-védő szolgálat) megérkeztünk a kiteljesedett rovarcsalád típusához, és ez a harmadik lépés. A hangyák minden faja — a darazsakkal és méhekkel ellentétben, ahol minden fokozat előfordul — kizárólag a társadalom kialakulásának a harmadik fokozatát képviseli. Ezen belül azonban számos változat jellemzi az egyes fajokat.

Hogyan lesz a magányos rovarból hangya család, boly vagy szuper-kolónia?

A hangyák önálló családalapításának a következő típusait különböztethetjük meg:

  • a termékeny nőstény üreget keres, de nem zárkózik el, hanem kijár " vadászni ", vagyis táplálékot szerezni utódainak,
  • a termékeny nőstény torában és potrohában elegendő tartalékot hoz magával , amelyet a dajkamirigy váladékán keresztül felhasznál a lárvák táplálásához. Ez együtt jár azzal, hogy az anyahangya nem hagyja el a dajka-kamrát, amíg első imágóvá cseperedett utódai ki nem járnak táplálékért.

 

Az önálló családalapítás — főleg — második típusából alakultak ki az önállótlan családalapítás formái. Az önállótlanság ismérve, hogy a termékeny nőstény egyedül életképtelen, feltétlen befogadásra szorul, se tartalékai nincsenek, se vadászni nem tud. Aszerint, hogy:

  • a nőstényt befogadó hangyacsalád a saját fajhoz tartozik, akkor beszélhetünk család-osztódásról; vagy
  • más — többé-kevésbé rokon fajhoz, az un. gazdahangya fajhoz — kap bebocsátást, ekkor szociál-parazitizmusról beszélünk.

 

Az előbbi a család kiterjesztését eredményezi, ami feltételezi a faj jelenlétét az új család alapításának a helyén, avagy csak a felnevelő család tojásrakó nőstényeinek számát gyarapítja. Így keletkezik a sokanyás család a klasszikus egyanyás család helyett.

Az önállótlan családalapítás különböző rendszertani egységekben, egymástól függetlenül kialakult formája a parazita, vagyis élősködő családalapítás, amelyet a tartós élősködéstől való megkülönböztetés érdekében ideiglenes (temporer) parazitizmusnak nevezünk. Az önálló típusú nőstényekhez képest "karcsú" parazita fajok nőstényei ui. nem képesek önállóan megélni, nászrepülés után rövid időn belül elpusztulnak, de a rokon "gazdafaj" családjában keresik a befogadás lehetőségét, amelyhez különböző stratégiákat fejlesztettek ki. Vagy támadóan lépnek fel, és a gazda egyik munkását megölve átveszik annak a testszagát és így hatolnak be a fészekbe, vagy eltűrnek minden atrocitást és akár holtnak tetetve magukat fokozatosan megszelídítik támadóikat. Nem ismerjük még a folyamat kémiai hátterét, de feltételezhetjük, hogy ahhoz a gazdahangya faj "jóindulatának" elnyerése érdekében kibocsátott szagok vagy éppen hormonok is hozzájárulnak. Az sem véletlen, hogy a Lasius nemzetség szociálparazita családalapításról ismert fajainak jellegzetes illata az ember által is jól felismerhető. A immár "elfogadott" betolakodó nőstény a család belső kamráiban felkeresi a gazdafaj anyakirálynőjét, vagy megöli (lerágva a fejét) vagy "elszereti" az udvaronc-kíséretet. A gazdahangyák ezek után saját anyjukat közösítik ki, éheztetik és passzívan pusztítják el. A beférkőzött parazita-anya ezen túl átveszi az anya szerepét és saját fajtársaival gyarapítja a fészek állományát, amíg a gazda faj ki nem pusztul avagy a befogadott faj munkásai számbeli fölényhez jutva "palotaforradalom" keretében kiirtják dajkáikat, és a "vegyes" család egyfajúvá válik. Ezt a folyamatot mesterséges fészekben is modellezni lehet.

Ebből a ideiglenes parazitizmusból vezethetjük le a tartós parazitizmus különböző eseteit, közülük kiemelve a rabszolgatartást, de ezekkel e helyen most nem foglalkozunk.

A fentiekre utalva a sokanyás család esetére térünk vissza. Szaknyelven pleiometrosis az a hangyacsalád forma, amelyben nem a klasszikus egyetlen anya (királynő) szaporítja az állományt, hanem vagy a termékeny nőstények szövetkeznek a családalapításkor (ami egyes fajok esetében alig képzelhető el, mivel az összezárt állatok néhány nap múlva megcsonkítják egymást), vagy a már kialakult kétgenerációs állomány fogad be rajzás után levetett szárnyú termékeny nőstényeket, vagy olyanokat, amelyek a klasszikus nászrepülés helyett a fészekben párosodnak és vetik le a szárnyukat. Ez a legutóbbi típusú szaporodás kevésbé dinamikus, mert a nagy területre kiterjedő nászrepülés helyett csak a meglevő (család, telep) szuperkolónia határait tolja ki, tehát lassabban terjed, de biztosítja a család folyamatos gyarapodását és "örök" életét, míg az egyanyás család (monometrosis) életének határt szab az egyetlen anyahangya (az alapító) élettartama.

Az eddig elmondottakból kiindulva eljutottunk ahhoz a ponthoz, amely közvetlenül kapcsolódik a mai értekezés céljához. Az egyanyás hangyacsalád munkásai az anyahangya gyermekei, tehát a szoros értelemben vett család még akkor is, ha a nászrepülés alkalmával, többnyire a levegőben, a nőstények több hímmel is párosodhatnak, tehát az utódaik eszerint féltestvérek lesznek (emberi normák szerint akkor is "csonkacsalád", mert az apa már mindenképpen elpusztult), a többanyás hangyaközösség leszármazási viszonyai már bonyolultabbak aszerint, hogy a szaporodóképes, megtermékenyített anyahangyák egymással milyen rokonságban vannak.

A munkások, akár testvéreik, akár nem, fészektársaikat felismerik és velük kooperálnak. Az együttműködésnek sokféle összetevője van. A teljes "kommunizmus" örvén megosztják egymással a táplálékot, elvállalják a munkamegosztás legkülönbözőbb formáit, amire testi adottságaik és koruk alapján szinte "predesztináltak". A köz "ügyeit" egymással érintkezve (kommunikálva) tárgyalják, egyeztetik, továbbadják, stb. Ebben fontos szerep jut az anyahangyától kiinduló láncolatban a hormonoknak és a feromonoknak, amelyeknek a hatását kivételes esetekben az ember mint megfigyelő is észreveheti. A legrészletesebben a méhek életéből ismerjük ezeket a viszonyokat és többnyire csak extrapolálunk más szociális rovarok viszonyaira. Hozzájárul még az identitás kialakításához az elfogyasztott és egymással megosztott táplálék is. Mindezek együttvéve megkülönböztetik a különböző hangyacsaládokban felnövő és kelő (imágó) munkásokat egymástól akkor is, ha egy fajhoz tartoznak.

Előbbiekkel ellentétben, egymással többé kevésbé rokon fajok lárváit vagy bábjait gyakran sajátként nevelik fel és fogadják be, és ezen alapszik a rabszolgaszerzés és a temporer szociál-parazitizmus lehetősége is. Kísérletek igazolják azonban a szétválasztott család-részek között ellenséges indulatok kialakulását, ha bizonyos ideig más táplálékon éltek. A sokanyás családban már a meglevő genetikai sokszínűség nyitva hagyja a más családokból származó egyedek befogadásának lehetőségét, így az egymással összefüggő fészkek rendszerévé terebélyesedett szuper-kolónia egyedei között létrejött barátságos kapcsolat olyan lehetőségeket nyit meg a faj számára, amely fölényes túlerőt biztosít az egymástól elszigetelt (hacsak nem hadban álló) egyanyás fészkekkel szemben.

A hangyatársadalom biológiai háttere, új családok létrejöttének és a faj terjedésének menete

Miután áttekintettük a hangyacsalád különböző típusait, röviden a szaporodás és terjedés lehetséges módjával is foglalkoznunk kell. A tökéletesen nőnemű hangyacsaládban a számbéli gyarapodás bizonyos fokán megjelennek a "szárnyasok", vagyis a nő- és hímivarú szaporodásra (és repülésre) képes egyedek. A citogenetikai vizsgálódás lehetőségének köszönhetően már lassan egy évszázaddal ezelőtt felfedezték, hogy a társas rovarok, sőt a hártyásszárnyúak körében a nemek kromoszóma-száma különböző: a nőstényekben kétszer annyi, mint a hímneműekben.

A méhek "heréiről" már korábban is tudtuk, hogy olyan tojásokból fejlődnek, amelyeket a termékenyítetlen (tehát "szűz") anyák avagy a párzásra egyébként sem képes munkások tojásaiból származnak. A kromoszómák haploid száma határozza meg a hím ivar megjelenését, ami együtt jár a hangyák szárnyának a kifejlődésével. A szintén szárnyas, gyakran többszörösen nagyobb termetű anyahangyák épp úgy, mint a kistermetű, szárnyatlan munkás kaszt tagjai egyaránt diploid (kétszeres) kromoszómaszáma a különböző nemű (anyai és apai) ivarsejtek egyesüléséből származik. A testnagyság és a petefészek kifejlődése a különleges tápláléknak és bizonyos hormonok hatásának köszönhető, ami a méhek esetében meglehetősen felderített folyamatnak és a kozmetikában is alkalmazott "méhpempőnek" tulajdonítható.

A szárnyasok megjelenését — általában féléven belül — követi a nászrepülés. Megfelelő meteorológiai feltételek (hőmérséklet és páratartalom) mellett szinte adott jelre, fajra jellemző időben (tavasszal, nyáron vagy ősszel, hajnalban, nappal vagy alkonyatkor) a szárnyas hímek és nőstények szárnyra kelnek. A párok a levegőben, sokszor többször tíz méter magasan, találkoznak, párosodnak, majd a földre ereszkedve szétválnak, a hímek ezután rövidesen elpusztulnak, a nőstények (esetleg ismételt párosodás után) egy mozdulattal levetik a szárnyukat és megkezdik magányos életüket, vagy már kialakult családokban keresnek felvételt. Attól függően, hogy a befogadó család ugyanahhoz a fajhoz tartozik-e vagy más (többé-kevésbé rokon) fajhoz, önállótlan vagy temporer szociál parazita családalapítással van dolgunk. Utóbbi esetben "gazdahangya" családjáról beszélünk. Ettől a klasszikus modelltől kevés kivétel előfordul, hogy a repülés után, a földön párosodó fajok ( Formica ), néhány parazita faj hímje vagy nősténye szárnyatlan, és a szuper-kolóniát építő Lasius neglectus feltűnően kistermetű szárnyasai is a földben, a fészek belsejében párosodnak és a "nászrepülés" egyoldalú vagy elmarad. A szuper-kolónia egyik feltételezett következménye ezért a beltenyésztés, amit egyébként a nászrepülés jelensége messzemenően megelőz. A sokszor fészkenként elkülönülő nemek között gyakorlatilag a nászrepülés előtt nincs semmiféle kapcsolat.

A hangyacsalád keletkezésének és szerkezetének ismerete elengedhetetlen, ha terjedés dinamikáját mérlegeljük. A nászrepülés alkalmával a rajok sokszor több km távolságra eljutnak. Saját fészkükbe való visszatalálásra alig van esély, egyébként az egyanyás családokban a kirajzott nőstények visszafogadására a saját fészekbe, sincs esély. Többanyás családok saját vagy más családból származó nőstényeket befogadhatnak, és így gyarapszik az állományuk. A többanyás család és a szuper-kolónia között már csak az a lényeges különbség, hogy a nászrepülés után befogadott nőstények mellett a fészekben párosodó és szárnyukat vesztő nőstények is járulnak, ami az egy családhoz, avagy már inkább államhoz tartozók körét még nagyobbra tágítja.

A nászrepülés elmaradása lényegesen csökkenti a térbeli elterjedés dinamikáját, viszont a szuper-kolónia szélein egyre táguló határok mentén lassan, de frontszerűen terjed és kiszorít minden más hangyafajt, illetve egyéb súlycsoportjának megfelelő és helyhez kötött, konkurens élőlényt is. A szuperkolónia kisebb egységekre tagolva áttelepíthető, valósággal klónozható. Egyetlen cserepes virág áthelyezése alkalmas arra, hogy a faj új helyen is megjelenjék, elég, ha csak egyetlen termékeny nőstény van velük. A magukra maradt munkások potrohában anyahangya hiányában, megszabadulva utóbbinak a hormonális hatásától (gátlásától) kifejlődik a petefészek, de csak haploid utódokat tudnak nemzeni, mivel nem párosodtak. Ezt a jelenséget jól ismerik a méhészek. Az ilyen "álanyától" szaporodó méhraj csak heréket nevel és rövid időn belül kipusztul ( a herék ui. nem gyűjtenek, és az ivadékgondozásban sem működnek közre). Az egyanyás család élettartamának az anyahangya élete szab határt, ami akár több mint egy évtizedig terjedhet, de a többanyás családok életét az egyes nőstények élettartama gyakorlatilag nem befolyásolja, mondhatjuk, hogy "örök életűek" lehetnek.

Példák a hangyák ökológiai hatására

Miután a legtöbb szárazföldi ökoszisztémában a hangyák jelentős súlyt képviselnek, nem csoda, hogy az állat-közösségekben, sőt növény-állat kapcsolatokban számos sajátos példát ismerünk, amelyek egyrészt szinte obligát szimbiózist jelentenek, másrészt megjelenésük vagy kipusztulásuk drasztikus változásokkal fenyeget.

A köztudatban is elterjedt a hangyák és levéltetvek valamint más mézharmatot termelő állatok (pl. pajzstetvek) kapcsolata. A növényeken szívó kártevők "ápolása" és "megvédése" a ragadozó rovaroktól nyilván nem használ a termesztett növénynek, de inkább azt róhatjuk fel a hangyáknak, hogy a méhek elől eleszik a mézharmatot. A hangyák jelenléte azonban megvédheti a fákat a levélrágó kártevőktől. DK-Ázsiában a szabóhangyát ( Oecophylla smaragdina ), amely összevarrott levelek között neveli a fiasítását, szándékosan telepítik a gyümölcsfákra. A trópusokon egy-egy fa- és hangya faj szoros együttélése is előfordul: a hajtásokban kialakult üregek a hangyák "szolgálati lakása".

A polifág táplálkozás, a nagy egyedsűrűség és a mindig éhes fiasítás ellátása érdekében űzött kétségtelenül "szervezett" vadászat minden fehérjeforrást jelentő élőlényre, igen hatékonnyá teszi a hangyákat más élőlények kiszorításában vagy kiirtásában. A trópusok híres vándorhangyáinak hadoszlopait az esőerdők bennszülöttei is örömmel fogadják, mert még a patkányoktól is megszabadulnak általuk.

A vádlottak padján ülő Lasius neglectus védőügyvédeként beszámolhatok arról, hogy hajdani munkahelyemen a Kertészeti Kutatóban a kémiai labor épületében házitücsök tanyázott. Esténként hallottam a cirpelését. Amikor a vádlott megjelent a színen, elárasztotta az irodákat és a laboratóriumokat, a tücskök eltűntek. Később, az intézet kertjében frissen eltelepített feketefenyőket meglepték a tetvek, és feltűnt, hogy a nyár végén a darazsak felfedezték, hogy sok mézharmat termelődött, de a darazsak ( Vespula ) nem mertek leszállni a fenyőkre, mert az ott őrt álló hangyák rögtön megtámadták őket. Nem tudom, mennyire nevezhetném ezt a körülményt károsnak vagy hasznosnak, de a környékbeli kertes házak tulajdonosai egy emberként a felperesnek adtak igazat. A vádlottak, bűnös módon, csiklandozták nemcsak a háziakat, hanem minket is, mint látogatókat, amint a szilvafák lombja már a kert bejáratánál a fejünkhöz ért.

A hangyák túlszaporodásának és szándékos elterjesztésének ismert esetei

A bibliából ismert egyiptomi hét csapás beszámol természeti katasztrófákról, amelyek közül a sáskajárás korunkban is ismert jelenség, az úgynevezett "gradáció" esete, amelyhez hasonlók a sokat tanulmányozott, hernyók által okozott, "tarrágások" ellen a Németországban a 1940-es években Gösswald professzor az erdei vöröshangya elszaporításának a technikáját dolgozta ki és alkalmazta. Ez az értékes faj a "hangyatojásszedés" elharapózásának hatására visszaszorult, és rendszeressé vált a hernyók túlszaporodása. Itt is az ember által okozott kárt kellett jóvá tenni. A betelepítésnek azonban ökológiai korlátait is megtapasztalhatták, amikor olaszországi Appenninekben és Korzikában is megkísérelték. Az erdei vöröshangyát azóta több önálló és ökológiailag is elkülönülő fajra választották szét ( F. rufa, F. polyctena, F. lugubris, F. aquilonia ). Gösswaldék megfigyelései a Formica polyctena fajra vonatkoztathatók elsősorban, amelyen a szuper-kolónia természetére is fény derült. Az egyanyás családokban élő F. rufa sensu stricto szaporítása éppen a monometrozissal járó magatartás-formák következtében nehézségbe ütközött, míg a többanyás F. polyctena szuper-kolóniáiból vett fészekmintákkal a mesterséges szaporítás könnyedén megoldódott. Olyan vélemény is tartotta magát, hogy az utóbb említett két faj csak a mono- és pleiometrozis kialakulásától függően, az anya-hangya vagy hangyák által termelt hormonháttér különbözőségében tér el egymástól, ami a munkások és a tökéletes (szárnyas) nőstények testméretében jut kifejezésre. Ismeretes jelenség, amelyet éppen a Formica nemzetségben írtak le: a munkásokhoz hasonló (ergatogyn) anyák megjelenése bizonyos bogár ( Coleoptera: Atemeles és Lomechusa ) hangyavendégek hatására, ami szintén a szociális rovarok megzavart hormonális szabályozó-rendszerével magyarázható.

Észak-Amerikában szándékos betelepítéssel kezdődő nehézségekről számolnak be, eszerint a Solenopsis invicta, fullánkos ( Myrmicinae alcsaládba tartozó) hangyafaj kiirtotta ugyan a csótányokat, de azután már csak gondot okozott, mert fájdalmas szúrásával fenyegette az embert. Mint újabb kártétel jelentkezik többek között ennek a fajnak is az elektromos szigetelő műanyagok iránti — mindeddig ismeretlen közvetlen okkal indokolható — étvágyával összefüggően a forgalomirányító lámpákban rövidzárlatot előidéző hatása, amely balesetet is okozhat.

A klasszikus példák közé tartozik az Iridomyrmex, ma érvényes nevén Linepithema humilis vagy argentin hangya, amelynek szuper-kolóniái már évtizedekkel ezelőtt elárasztották az Egyesült Államok déli részét, pl. Californiát, és a Mediterrán térséget. Korzika szigetén is mint terhes házihangyát tartják számon. A Dolichoderinae alcsaládra jellemző, nem fullánkos, de más fajokat könyörtelenül kiüldöző természete sokban hasonlít a mi Lasius neglectus fajunkéhoz, de valamivel apróbb termetű. Ez az a faj, amelynek szuper-kolóniáin vizsgálták a fészekhez-tartozás fokozatait.

Végkövetkeztetés

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy egyes rovarfajok szokásosnál nagyobb mértékű felszaporodásának ökológiai természetű okai vannak, aminek összetevői:

 

  • az adott hely ökológiai sérülékenysége, amilyen az emberek által lakott és művelt hely. Különösen nagy különbség lehet háztartásonként a lakhely berendezésében és az abban tárolt és hozzáférhető, rovarok — hangyák — által táplálékként vagy tartózkodási helyként való felhasználásra alkalmas anyagok között;
  • a természetes predátorok és parazitoidok hiánya, amelynek viszont további al-esetei lehetnek:
  • az emberi lakhely elszigeteltsége a környező élőközösségektől, ami lehetővé teszi, hogy a természetes fauna egyik másik faja akadálytalanul elszaporodjék,
  • az elszaporodó faj egészen más környezetből származó jövevény, amely kiszabadult a megszokott parazitoidok és konkurensek karmai közül.
  • a behatoló fajra jellemző viselkedés megváltozott, mutáció vagy a (szociális) rovaregyüttes hormonszerkezetének alakulása következtében, adott esetben a hangya fészek-társ felismerésének módjában vagy mechanizmusában, ami a hangyacsalád jellegére is kihat és szuper-kolóniák kialakulását teszi lehetővé;
  • a szuper-kolónia szinte abszolút ökológiai fölényt biztosít a potenciális kompetitorokkal szemben, de ezért a mindent elsöprő terjedésért a faj (súlyos árat) fizet, mert a kényszerű beltenyésztés és a természetes szelekció beszűkülése következtében fokozottan sérülékennyé válik, amellett elesik a szárnyasok által lehetővé váló széles körben történő gyors terjedés előnyétől. (Megjegyezzük, hogy az ezeréves evolúciós távlatok számunkra sovány vigaszt jelentenek),
  • a szociális rovartársadalom trófikus közössége a védekezés páratlan lehetőségeit rejti magában.

 

Dr. Andrásfalvy András